2016. április 26., kedd

Családi adókedvezmény – könnyen elbukhatja – ezekre nagyon figyeljen oda az igénylésnél és egész évben!


Ajánld ismerőseidnek! 






Családi adókedvezmény – problémák az érvényesítésnél

Szakemberek állítják, hogy februárban eléggé sok panasz érkezett hozzájuk, hogy a munkavállalók nem olyan mértékben kapták meg az adókedvezményt a januári fizetésnél, mint ahogy azt a beadott nyilatkozat után számították.

Előfordult olyan eset, hogy egy munkáltatónak a könyvelője áthúzta egy illető nyilatkozatát azzal, hogy nem fogja érvényesíteni a bérénél, mert nem jogosult annyi kedvezményre. Pedig, ezt érdemes tudni,  sem a munkáltatónak, sem az őt képviselő könyvelőnek nem áll jogában  felülbírálni a munkavállaló nyilatkozatát , és szigorúan tilos a nyilatkozatot megmásítani!


Sem a munkáltató, sem a könyvelő, ügyintéző nem ismerheti a munkavállaló hátterét, nem tudhatja, hogy az adott nyilatkozatot miért éppen úgy töltötte ki.  A bérszámfejtők nagy része tisztában van ezzel a szabállyal, de esetleg, ha úgy véli, hogy hibás nyilatkozatot tett a munkavállaló segítő szándékkal adhat tanácsot, mert előfordulhat, hogy valaki azért nyilatkozik tévesen, mert félreértelmezte a jogszabályt, és ilyenkor érdemes szakember véleményét kikérni, mert megóvhatja a munkavállalót egy esetleges nagy adóhátralék visszafizetésétől. A munkavállalónak is fontos a nyilatkozat beadásakor betartania a tisztesség és jóhiszeműség elvét. Nem érdemes kockáztatni az adóév végén, hogy év közben hozzájutott olyan őt meg nem illető kedvezményhez, amely majd bírsággal és az egész jogtalan pénzösszeg visszafizetésével jár majd.


Volt olyan nyilvánosságra hozott panasz, hogy egy kis létszámú munkaközösségben az apuka kérte a munkáltatót, hogy írja alá a nyilatkozatát, mert így 10 ezer forinttal több pénzt kaphat havonta. Erre a munkáltató, nem ismerve a törvényt kijelentette, hogy nem írja alá, mert egy fillérrel sem fog többet fizetni!

Pedig a családi adókedvezményt a munkavállalónak az adóelőleg terhére érvényesítik, , az ő számláján jelenik meg a magasabb nettó összeg, ezzel kapcsolatban sem előny, sem hátrány nem éri a munkáltatót, maximum jobb kedvvel dolgozik az alkalmazott, mert több bért vihet haza.

Ha a munkáltató nem fogadja el a nyilatkozatot, akkor érdemes elsősorban szakember véleményét kikérni, de közben érdemes módosító nyilatkozatot tenni év közben és igényelje meg a házastárs, élettárs, aki arra jogosult. Ha ez sem lehetséges, akkor egész évre vonatkozóan egyösszegben vissza lehet igényelni a magánszemélynek, a következő évi személyi jövedelemadó bevallásban.

Mint látható a fenti példákban nem kell kétségbeesni, ha a munkáltató megtagadja a nyilatkozat érvényesítését, mert azt utólag lehet rendezni, igaz egyösszegben és a következő évben, de mégsem vész el, nem érheti kár a munkavállalót.

Forrás itt található:

2016. április 25., hétfő

Ekkor jön a következő családi pótlék – ezt kell tudni róla!


Ajánld ismerőseidnek! 






Ekkor jön a következő családi pótlék – ezt kell tudni róla!
Ezt kell tudni az idei családi pótlékról – több százezer embert érint!

Mikor jön a következő családi? Sajnos rengeteg családnak minden hónapban nagyon aktuális kérdés!Mikor utalják az év többi részében a családi pótlékot? Mekkora összegű lesz a családi pótlék 2016-ban? Számíthatunk-e emelésre!Melyik hónapban kapunk ismét kétszer családi pótlékot? A legfontosabb családi pótlékkal kapcsolatos kérdésekre kerestük a válaszokat!


Az ünnepek közeledtével van, hogy előbb utalják a családi pótlékot  a családoknak! Nos most a május 1 közeledtével ez nem így lesz.Minden marad a  régiben, nem utalják előbb a családokat segítő ellátást, így nem fogják megkapni a  családok a pénzt május 1. előtt! A május 1. vasárnapra esik, így a következő utalási időpont május 2. azaz hétfő! A szerencsésebben már 2-án levehetik a pénzt a számlájukról, de lesznek, akik csak 1-2 nappal később jutnak hozzá!









Akiknek a postás hozzá a pénzt, csak napokkal később kapják meg a járandóságot!

AZ ok egyszerű a januári családi pótlékokat ugyanis még decemberben elutalták.
A kormányhivatal egyébként erről tájékoztatást is kiadott a tavalyi év végén.

Mikor, mennyit kapnak a családok 2016-ban?
A következő családi pótlékra március elsejéig kell várnia a családoknak, amelynek összege egyébként az idei évben sem változott.

Ekkor érkezik a családi pótlék 2016-ban >>

január Nincs utalás
február 1.
március 1.
április 1.
május 2.
június 1.
július 1.
augusztus 1.
szeptember 1.
október 3.
november 2.
december 1.

Aki pedig a tavalyi évben lemaradt volna a változásról, a családi pótlékot már nem a Magyar Államkincstár vagyis a MÁK utalja, hanem a Kormányhivatal.

Családi pótlék összege 2016-ban >>

1 gyermekes család részére 12.200 Ft
1 gyermeket nevelő egyedülálló szülő részére: 13.700 Ft
2 gyermekes család részére gyermekenként: 13.300 Ft
2 gyermeket nevelő egyedülálló szülő részére gyermekenként:14.800 Ft
3 vagy többgyerekes család részére gyermekenként: 16.000 Ft
3, ill. több gyereket nevelő egyedülálló szülő részére gyermekenként: 17.000 Ft

A cikk a www.penzcentrum.hu cikke alapján készült!

Újabb szigorítás követezett be 2016. január 1-től a családi pótlékban, újabb törvény vonatkozik a családi pótlék megvonásra.Sokan búcsút mondhatnak a családi pótléknak idén is.Azonban nem csak ezekben az esetekben veszíthetjük el a családi pótlékot, több eset is van, amikor megszüntethetik a családi pótlék folyósítását!Ezeket az eseteket gyűjtöttük össze!


Idén szeptember 1-jétől kell alkalmazni azt a szabályt, hogy ha a gyermek az adott évben igazolatlanul mulaszt húsz óvodai nevelési napot, akkor a családi pótlék folyósítását szünetelteti a hatóság. A szabály már érvényben van, de a családi pótlék megvonására, vagyis a szankcionálásra csak 2016. január 1-től van lehetőség!

Mikor kell szüneteltetni a családi pótlék folyósítását?

Az ellátás folyósítását szüneteltetni kell:
a) az ügyfél távolléte alatt, ha az ügyfél 3 hónapot meghaladó időtartamra olyan államba távozik, amely nem az EU tagállama, nem EGT-tagállam, vagy nem olyan állam, amelynek állampolgára azonos jogállást élvez az Európai Közösség és tagállamai vagy az EGT-megállapodásban részes állam állampolgárával.
b) az egyéb ellátás folyósításának időtartama alatt, ha a külszolgálatot vagy külföldi szolgálatot teljesítő személy részére a Cst. alapján ellátásra jogosító gyermekre tekintettel jogszabály alapján egyéb ellátást folyósítanak.
Szüneteltetni kell a családi pótlék folyósítását, amennyiben a 18. életévet betöltött személynek rendszeres jövedelme van. Rendszeres jövedelemnek kell tekinteni a legalább három egymást követő hónapban keletkezett jövedelmet. A folyósítást a negyedik hónaptól kezdődően kell szüneteltetni.
Milyen bejelentési kötelezettsége van az ellátásban részesülőnek?
A családi pótlék folyósításának, szüneteltetésének vagy a folyósítás felfüggesztésének időtartama alatt a folyósító szervnek 15 napon belül, írásban be kell jelenteni:
a) a gyermeknek az ügyfél háztartásából történő kikerülését,
b) a gyermek, személy tartós betegségére, illetve súlyos fogyatékosságára okot adó körülmény megszűnését,
c) a gyermek tanulói, hallgatói jogviszonyának megszűnését, szüneteltetését,
d) a 18 éven felüli személy rendszeres jövedelmét,
e) az ügyfél 3 hónapot meghaladó külföldi tartózkodásának tényét,
f) az ügyfél egyedülállóságának megszűnését,
g) az egyedülállóságot meghatározó körülmény megszűnését,
h) az ellátásra jogosult nevének, fizetési számlaszámának vagy lakcímének megváltozását,
i) az Európai Unió tagállamában vagy EGT-tagállamban történő munkavállalás vagy önálló vállalkozói tevékenység folytatásának tényét,
j) az ellátásra jogosult családi állapotában, élettársi kapcsolatában bekövetkezett változást, továbbá – ha az adatváltozás házasságkötésre, új bejegyzett élettársi vagy élettársi kapcsolat létesítésére tekintettel következett be – a házastárs, bejegyzett élettárs vagy élettárs természetes személyazonosító adatát
Az ellátás folyósítását érintő változások bejelentésének elmulasztása az ebből származó jogalap nélküli kifizetés összegének visszafizetését vonja maga után!

Forrás itt található:

Már senkinek, egyetlen magyar állampolgárnak sem jár a nyugdíj alanyi jogon – Ön tudott róla?


Ajánld ismerőseidnek! 




 


Már senkinek, egyetlen magyar állampolgárnak sem jár a nyugdíj alanyi jogon – Ön tudott róla?


Tudjuk, és érezzük, hogy valami nem stimmel a magyar nyugdíjrendszerrel, és a nyugdíjakkal kapcsolatban, mégis olyan érzésünk van, mintha valamit nem tudnánk. Való igaz, hogy elég nehéz ennek a nyugdíjdrámának a végére járni, ezért álljon most itt 3 olyan tény, amely még nem ivódott be a köztudatba.- írja profitline.hu


Az alaphelyzettel mindenki tisztában van, vagyis a nyugdíjasok már most is rosszul élnek, és ránk sem vár alap esetben szebb jövő. Erre fényes bizonyíték, amit a nyugdíjkalkulátor mutat, hiszen itt ki tudjuk számolni, hogy mekkora állami nyugdíjra számíthatunk. Azonban nagy kérdés, hogy ezt tényleg megkapjuk?

Nem jár alanyi jogon az állami nyugdíj!

Bármennyire is furcsán hangzik ez tény. 2012-ben ugyanis a társadalombiztosítás intézményét az alaptörvényből törölték, vagyis már nem szerepel az alkotmányban. Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az állam bármikor dönthet úgy, hogy 10-20%-kal csökkenti a nyugdíjakat, vagy akár még drasztikusabban. Íme, az Alkotmány idevonatkozó paragrafusai:



„XIX. cikk
(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.

(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.

(4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi
alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.”

Nem szeretnénk minden egyes szót elemezni, és feltétezésekbe bocsátkozni, de rendkívül sok a feltételes módban megfogalmazott mondat, vagyis ha történik velünk szemben egy sérelem (nyugdíjcsökkentés, kórházi ellátásért pénzfizetési felszólítás), akkor nincs hova panaszt tenni, mert az Alkotmány nem véd minket. Biztos, hogy a nyugdíjas megélhetésünket érdemes kitenni egy ekkora óriási kockázatnak?

Forrás itt található:

Óriási változás jön az idős, krónikus, súlyos betegek ellátásában – a krónikus betegek ellátása kikerül az egészségügyből!


Ajánld ismerőseidnek! 







Óriási változás jön az idős, krónikus, súlyos betegek ellátásában – a krónikus betegek ellátása kikerül az egészségügyből!


Új otthonok jöhetnek létre azok számára, akik szakápolásra szorulnak, de nem szükséges számukra orvosi ellátás – értesült a Magyar Idők. Ezzel, több más országhoz hasonlóan, a krónikus fekvőbeteg-ellátás kikerülne egészségügyből.


A kórházak ápolási osztályai, krónikus belgyógyászatai – a köznyelvben elfekvőként is emlegetett részlegei – helyett úgynevezett szakápolási otthonokban láthatják el a jövőben azokat, akik nem szorulnak orvosi ellátásra, csupán szakápolásra – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.











A lapnak a hírt az egészségügyi és a szociális államtitkárságnál is megerősítették, hozzátéve: a témában készülő előterjesztés márciusban kerülhet a kormány elé.


A nyilvánosan elérhető, 2011-es adatok szerint a 65 éven felüliek ápolására szolgáló, úgynevezett hosszú ápolási idejű kórházi ágyak aránya Magyarországon 16 százalék volt, ugyanakkor Ausztriában, Németországban, Hollandiában vagy Portugáliában a krónikus fekvőbeteg-ellátás nem az egészségügy része.


Magyarországon viszont a kórházak mellett az 50 ezer idősotthoni férőhely egyre nagyobb hányadára is szakápolásra szorulókat vesznek fel, ám az átfedések ellenére a két ellátórendszer – a cikk szerint Európában egyedülálló módon – egymástól teljesen elkülönülten működik.

Forrás itt található:

2016. április 24., vasárnap

Méregtelenítsük a májunkat citromos-gyömbéres keverékkel!


Ajánld ismerőseidnek! 








Az orvosok szerint ha májunk jól működik, el tudja látni méregtelenítő, vértisztító feladatát, akkor nem kell aggódnunk az egészségünk miatt. Azonban nem árt rendszeresen a máj munkáját segíteni, mert ezzel jelentősen javíthatjuk életminőségünket.

Először tudni kell, hogy a májunkat jelentősen terheljük, ha feldolgozott élelmiszereket fogyasztunk, hiszen nézzük meg, hogy milyen anyagokat tartalmaz például egy sima szalámi. Vegyi összetevőkből is jócskán találni ezekben a készítményekben, amelyek kiszűrése a máj feladata.



Teljes cikk itt található:
http://filantropikum.com/ 

Egy csodaszer, ami beindítja a zsírégető folyamatokat! Készítsünk házilag almaecetet!


Ajánld ismerőseidnek! 






 Az egyik legismertebb konyhai alapanyag az almaecet, már régóta ismerik, és használják, hiszen számos pozitív egészségügyi hatással rendelkezik. Az almaecet elengedhetetlen része az alternatív orvoslásnak.


 Japán tudósok bebizonyították, hogy az almaecet tényleg testsúlycsökkentő hatással rendelkezik. 175 túlsúlyos egyént kértek fel, hogy vegyenek részt a kísérletben, akik egyrésze csupán annyit kellett tegyen, hogy beillesszék az eddig megszokott étrendjükbe az almaecetet. A kísérlet befejeztével bebizonyosodott, hogy az a csoport, akiknek tagjai almaecetet is fogyasztottak, sokkal nagyobb ütemben fogytak, mint azok, akik nem használták az almaecetet. A kutatás során arra is fény derült, hogy az almaecet szabályozza a vércukorszintet.



Teljes cikk itt található:



 

2016. április 23., szombat

Szuper hírt jelentettek be – Hatalmasat csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája!


Ajánld ismerőseidnek! 







Hatalmasat csökken a legfontosabb élelmiszerek általános forgalmi adója és tovább nő a kétgyerekes családok adókedvezménye 2017-ben a jövő évi költségvetési javaslat szerint – mondta Rogán Antal.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió
Vasárnapi újság című műsorában közölte: a tej, a tojás és a baromfihús áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése növeli a nyugdíjak értékállóságát, mert a legfontosabb élelmiszerekből a nyugdíjasok fogyasztják a legtöbbet. 


 Hozzátette, hogy a sertéstőkehús esetében, amelynek januárban csökkent 5 százalékra az áfája, pozitívak a tapasztalatok, csökkentek a fogyasztói árak.

2017-ben érnek be az otthonteremtési intézkedések. A kormány százmilliárd forintot szán a lakástámogatások nagy volumenű növekedésére, az áfacsökkentésre, a családok otthonteremtési kedvezményére és a támogatott hitelre. Beindul a nemzeti otthonteremtési közösség is, amelynél további hárommillió forint körüli támogatást lehet kapni lakásonként – mondta a miniszter.

Forrás itt található:

Savanyú káposzta, amivel megelőzhető a rák és a szívbetegség is!


Ajánld ismerőseidnek! 








Inkább téli finomság a savanyú káposzta, amikor nincs annyi friss zöldség és gyümölcs, így a vitaminok is csekélyebb mennyiségben állnak rendelkezésünkre. A savanyú káposzta tele van hasznos vitaminokkal és ásványi anyagokkal, ezért az év bármely napján tanácsos fogyasztani, főként ha valaki nagyon szereti. 


Ugyanakkor ki kell hangsúlyozni, hogy a savanyú káposzta segíti az emésztést, mivel jótékony baktériumokat, probiotikumokat tartalmaz, megakadályozhatja a rák, a stroke, vagy a szívroham kialakulását is. Tele van C-vitaminnal, amely egy nagyon erős antioxidáns, ami képes semlegesíteni a betegségeket, gyulladásokat okozó szabad gyököket.



Teljes cikk itt található:

Ez az ősi japán arcpakolás csodát tesz a bőrrel! Egy hét alatt 10 évet is fiatalodhatsz!



Ajánld ismerőseidnek! 







A keleti népeknél elterjedt rizs nemcsak az étvágy csillapításakor jöhet szóba, hanem évszázadók óta a nők a szépségápolásban is használják az apró kis szemeket. A rizs ugyanis linolin savban gazdag, ami egy rendkívül erős antioxidáns, így a bőrszövetek sokkal jobban ellenállnak a káros környezeti hatásoknak, ezért kisebb az esélye a szarkalábak, ráncok kialakulásának, de a káros napsugaraktól is védelmet nyújtanak.


Most nézzük, miként kell elkészíteni a rizses arcpakolást, amely selymessé, puhává, és ránctalanná teszi bőrünket.



Forrás itt található:

Ezzel a 2 hozzávalóval megakadályozhatjuk, hogy megbetegedjen a vastagbelünk!


Ajánld ismerőseidnek! 








Hogy egészségesek maradjunk sokáig, ez sokban függ az életmódunktól és a táplálkozásunktól. Szervezetünknek szüksége van a különböző tápanyagokra, amelyek nélkül nem tud működni, ez pedig változatos ételek fogyasztásával érhető el. Az egészségmegőrzés másik fontos vetülete a méregtelenítés, hiszen ha hosszú ideig bennünk maradnak a toxikus anyagok, akkor gyulladások alakulhatnak ki, amivel már az immunrendszerünk nem tud megbírkózni.





Átlagosan, életünk során a bélrendszerünkön 40 ezer liter folyadék és 100 tonna élelmiszer halad át. Ebből kikövetkeztethető, hogy mekkora mennyiségű salakanyag, káros vegyület, toxikus összetevők haladnak át a belekben, főként a vastagbélben. Ha nem vigyázunk eléggé, nem méregtelenítünk rendszeresen, gyulladások, fekélyek, akár még rák is kialakulhat ezen béltraktusban, amelynek komoly következményei lehetnek.  



Cikk folytatása itt található:

Ez a német csodaelixír megtisztítja a májat, a vérereket, és segít megelőzni a fertőzéseket is!


Ajánld ismerőseidnek! 







Csupán négy hozzávaló szükséges a német ősi recept szerint, és hatékonyan megtisztíthatjuk az egész szervezetünk a méreganyagoktól. Leginkább a májat és a vérereket szabadíthatjuk meg a toxinoktól.


A fertőzések jelenléte, a legyengült immunrendszer, az állandóan betegeskedő szervezet mind azt jelzi, hogy itt az ideje megszabadulni a felgyülemlett méreganyagoktól.



Teljes cikk itt található:

Az almaecet 3 gyógyító hatása, amiről fogalmad sem volt!



Ajánld ismerőseidnek! 




  


Ennek a csodás készítménynek gomba-, baktérium- és vírusölő hatása van. Vidékeinkre leginkább az alma a legjellemzőbb gyümölcs, így a belőle készített ecet is csak hozzánk állhat legközelebb.



Nézzük milyen betegségekre jó az almaecet!

Megszünteti a torokfájást

Egy ¼ pohár almaecetet keverjünk össze egy egész pohár langyos vízzel. Gargarizáljunk, mihelyt megérezzük, hogy kaparni kezd a torkunk. Így csírájában folytjuk el a fertőzést, mert a kórokozók még időben elpusztulnak.



Cikk folytatása itt található:

2016. április 22., péntek

Így telefonálhat ingyen szombattól mobiltelefonján- milliók örülhetnek a friss hírnek!


Ajánld ismerőseidnek! 




 


Újabb csodafegyvert vetett be a Facebook: szinte már nincs nap, amikor ne bevezetnének be valami újdonságot.

Ritkábban szokták telefonálásra, azaz alkalmazáson belüli hanghívásra használni, pedig a közösségi portál 900 millió Messenger felhasználót tesz ingyenesen elérhetővé. Most bejelentett újdonság, hogy a Facebook lehetővé tette, hogy csoportos hívást – konferenciabeszélgetést – indítsunk.
Ötvenen tudnak egyszerre a „vonalban” lenni a Messengeren. 

Több személyt úgy lehet hívni, hogy egyszerűen megérintjük a telefon ikonját, majd a képen láthatóan egy csoportot kiválasztunk az alkalmazásban: ha a legújabb változatot használjuk, akkor már lehetséges több személy hívása. Párhuzamos videótelefonálásra még várni kell.

A hírt David Marcus, a Facebook alelnöke jelentette be: ígérete szerint 24 órán belül, azaz mostanra bekapcsolják iPhone-on és Androidon is a szolgáltatást.

Forrás itt található: