2017. november 30., csütörtök

Diólevél legyen a barátod!



Ajánld ismerőseidnek! 





A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról.

Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az árnyas terebélyes növényről kevesen tudják, bár termését sokan kedvelik, hogy mennyi gyógyhatást köszönhetünk e növénynek.

A dióról nem lehet lelkesedés nélkül írni, hisz tavasztól őszig a legtöbb élmény, beszélgetés, eszegetés a diófa hűs árnyékában történik.
  A régiek nem véletlen tisztelték, hiszen nem csak termése, hanem levele is igazi elixírnek számított. Az a sok-sok módszer, amit most átnyújtunk, sok nemzettől származó, vidéki tapasztalati megfigyeléseken alapul, de ma már tudományos alapja is van.


Igaz az ismert mondás, hogy a diófa az ember legnagyobb barátja. Ha elfogadod a diófát barátodnak, gondozod, kártevőit pusztítod, akkor segítségedet ugyanolyan módon hálálja meg, rengeteg gomba, rovar, féreg, baktérium fertőzésétől tud megszabadítani. Mintegy szimbiózis alakult ki a diófa és az ember között.

 A diófa mely részei gyógyhatásúak?

 A dióbél, a dióolaj is. Továbbá a diólevél, a dióvirág, beleértve a barkavirágzatot is. A zöld dió, a rügy, a hajtás zöld héja és a diókopáncs, vagyis a dió levélen kívüli, többi zöld részei is. És a megfásodott részek, a diófa kérge, a dióhéj, valamint a dióbél belső, vékony fásodott válaszfala. Végül ide sorolhatjuk a dióbél hártyáját is. Vagyis, a gyökér kivételével az egész növény gyógynövény.   Maria Treben, a méltán híres gyógynövény-javasasszony szerint (az Egészség Isten patikájából című művét ajánljuk) a Szentiván előtti, körülbelül június közepén szedett zöld dióból kitűnő dióesszencia készíthető, amely tisztítja a májat, a gyomrot és a vért. 


 Az általa ajánlott dióesszencia recept:


Körülbelül 20 darab, négyfelé vágott zöld dióval megtöltünk egy széles szájú üveget. Leöntjük 1 liter gabonapálinkával (valószínűleg egyéb pálinkák is alkalmasak) úgy, hogy 2-3 ujjnyira ellepje a diót. Az üveget jól lezárva 2-4 hétig a napon vagy más meleg helyen tartjuk. Utána leszűrjük és palackokba töltjük. Szükség szerint egy-egy tele kávéskanállal fogyasztunk belőle.

Ízletes diólikőrhöz jutunk, ha a zöld diót 2-3 szegfűszeggel, 1 fahéjjal, egy kis darab vaníliával és egy fél narancs héjával (bár ezt a mai viaszos, vegyszerezett héjjal nem biztos, hogy javasolnám) ízesítjük. Majd ¼ liter vízben megfőzünk 500 gramm cukrot és ezt lehűtve hozzáöntjük a leszűrt dióesszenciához.

Több helyen lehet olvasni, hogy a diólevélnek hámosító hatása van. Lehetővé teszi a bőrnek, a hámszöveteknek, hogy egészségesen regenerálódjanak, és a szervezet gyorsan él is az alkalommal. 


Gyógyászati célból úgy a levelét, mint a dió kopácsát (burkát) érdemes használni, kellő ismeret mellett igen hatásos a belőlük készített teafőzet. A dió levelének egészségmegőrző tényét szintén az ősidők óta ismeri a lakosság. Vélhetően ez a növény is Perzsia – India irányából került hozzánk, s nemesítették az évszázadok során a legkedvezőbb adottságúvá.

 Összehúzza a nyálkahártyát, megszünteti a szivárgó vérzéseket. Tehát a fertőzött, károsodott - külső vagy belső - hámszövetek újrafertőződését az összehúzó hatás gátolja meg. És ezután az emberi szervezet természetes gyógyulási, regenerálódási képessége fejezi be a gyógyítást.

 



Természetesen, a diólevél nem csodaszer. Az a tény, hogy sikerrel alkalmazható a legkülönbözőbb bőrproblémák esetén is, a szájüreg, a torok, a garat és az egész emésztőrendszer igen sok problémája esetén is, mind ugyanarra a hatásmechanizmusra vezethető vissza. A diólevél hatóanyagai az élőlények egész sorára mérgező, élettevékenységet gátló hatással vannak. Nemcsak a diófa alatt növő gyomnövények túlnyomó részére, hanem rovarokra, férgekre, gombákra, még baktériumokra is. De az emberre nem.

 A júniusban begyűjtött, már kifejlett egészséges levél, vagy a diószüretkor szeptemberben begyűjtött kopács megszárítva és feldarabolva alkalmas forró vízzel tea készítésre. Egyes leírások már június végétől szedetnék a leveleket, hiszen abban az időben tartalmazza a legtöbb hatóanyagot.

Hogy mi mindenre jó a diólevél?

Egy francia leírás szerint íme egy lista:

 - érzéstelenítésre,
- hámszövet összehúzására,
- tuberkulózis ellen,
- vércukorszint csökkentésére,
- fertőtlenítésre, baktériumölésre,
- gombaölésre,
- tonizálásra,
- sebek gyógyulásának meggyorsítására,
- szájfekély ellen,
- torokgyulladásra,
- kötőhártya-gyulladásra,
- többféle bőrbetegségre,
- fagyásra,
- hüvely bántalmakra.


Gyógyító receptek

Fürdésre: Általános hatású a fürdővízbe öntött teaeszencia használata, idegnyugtató, stimuláló és bőrfertőtlenítő, s aki szereti, a dióolaj illata kellemessé varázsolja testét. Azért túlságosan sokáig nem kell használni, a növény juglon vagy juglans tartalma miatt. A borogatások, teák használatakor pedig feltétlen győződjünk meg arról, hogy keletkezik e allergiás tünet, mert az arra érzékenyeknek ezt el kell kerülniük. Mindemellett alkalmazzuk bátran, mert olcsó és jó hatású szer a diólevél.

Fürdőhöz 100-200 g apróra vágott diólevelet áztatunk 0,25 l forró vízbe, és leszűrés után a fürdővízhez öntjük. Hatékonyan frissít, méregtelenít, erősít, akárcsak egy gyógynövényes fürdőzés.

Erős lábizzadás esetén 200 g szárított diólevelet félóráig főzzünk 1 l vízben, majd szűrjük le. Ha fürdőként használjuk, az egész főzetet öntsük a fürdővízbe, ha csak lábáztatásra, akkor pedig 3 dl-t.

A levél főzetét a törökök ülőfürdős kúra során is használták, húgyúti gyulladások esetén, de köhögős gyereket is fürdetik benne, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy a diólevél-fürdő erősíti a szervezetet.

Borogatás: Külsőleg borogatásként a diólevél-főzetet, hasonlóan a hagymához, ekcéma, fagyás, égés, napégés, zúzódások, ínszalag megnyúlás, kötőszöveti gyengeség kezelésére, ízületi fájdalmak enyhítésére, ütésből eredő véraláfutások eloszlatására, pattanásokra, kelésekre, továbbá korpás fejbőrre használják. Segít a kiütések, az élelmiszerallergiából eredő bőrkiütések, csalánkiütés megszüntetésében, a fizikailag fáradt lábra is kiváló.

Bőrgombásodás (piros, váladékos, viszkető bőr) esetén egy liter forró vízhez 70 g szárított, tört diólevelet adjunk, majd lehűlés után szűrjük le. A gombás bőrt áztassuk ebbe a főzetbe. A kezelést rendszeresen ismételjük, amíg a tünetek el nem múlnak. Pikkelysömörre, sömörre is bátran használhatjuk ezt az oldatot.


Ha külsőleg használjuk, angol gyógynövény-szakértők a következő főzetet ajánlják: fél liter forró vízben mintegy hat órán át áztassunk 30 g száraz levelet, utána szűrjük le.

 Másik, hazai recept szerint lemosáshoz elég egy teáskanálnyi diólevélből főzetet készíteni, teljes fürdőhöz pedig 100 g száraz levelet használjunk. Makacs fekélyekre úgy használjuk a főzetet, hogy erősebbre főzzük, és cukrot is teszünk bele. Úgy is növelhetjük hatását, hogy a főzet minden 5 literéhez 2 kg tengeri sót adunk. Vigyázzunk viszont, hogy a főzet ne kerüljön nyílt sebbe! Nem segít, ha a fájdalom idegi eredetű. Ha allergiás tünet jelentkezne, a kezelést hagyjuk abba!



Hogyan készítheted el a teát?


- 3 g (egy púpozott kanál) diólevelet forrázz le 2dl vízzel, hagyd állni 10 percet, leszűrés után használhatod az adott panasz szerint. Diólevelet beszerezhetsz megbízható bioboltokban, vagy gyógyszertárban, de Te is gyűjthetsz tiszta helyekről. Diólevelet csak június közepétől július közepéig szedhetsz. Mosd át egyesével a leveket, terítsd szét egy ruhára, árnyékos, de szellős helyen. Ha kiszárad elteheted egy szép üvegbe, s így egész télen kéznél lehet.


Öntheted a fürdővizedbe is, idegnyugtató hatása miatt segít az estére felhalmozott stresszt lecsendesíteni, fertőtleníti a bőröd, és serkenti az anyagcseréd. Idősebbeknek ajánlott a csontritkulás megállítása és karbantartása miatt. Pattanások, viszkető bőrpanaszok, tejkiütések esetén is bátran használd, kitűnő fertőtlenítő és nyugtató hatása miatt. Még rüh, és fejtetű ellen is eredményesen harcba száll.

Erősen vértisztító, ezért a cukorbetegek jótevője, valamint székrekedésben, étvágytalanságban és anyagcserezavarokban is legyen a barátod. Gyomor és bélpanaszaidat is enyhítheted vele

 A különböző receptekben általában a száraz diólevél súly szerinti mennyiségét adják meg. Ha friss, zöld levelet használunk, nyugodtan vegyük a négyszeresét. Bár a diólevél-főzet alkalmazásának módja sokféle lehet, - tea, főzet, oldat, fürdő, borogatás, szájvíz, gargalizálószer, beöntő vagy hüvelyöblítő, kenőcs, stb. - mindnek az alapja a diólevél hatóanyagainak főzéssel, áztatással való kinyerése. Az egyes receptek eltérhetnek.

A teát mértékkel fogyasztva vagy helyi lemosásként borogatásként használva jó eredménnyel fordíthatjuk külsőleg bőrbetegségek, pattanások, ekcéma, bizonyos gyulladások és lábgombásodás ellen. Igen hatásos tetvesség, rühesség ellen, de használható a hajhullás megelőzéseként fejre dörzsölve és borogatva.

 Belsőleg teaként fogyasztva pedig alkalmas gyomor és bélhurutok ellen, de vértisztító hatású, s így a pattanások kialakulását is megelőzi. Zsíros pattanásos bőr esetén a gyenge főzet többszöri fogyasztása ajánlott.

Székrekedés ellen nemcsak Európában, hanem Kínában is alkalmazzák. Hasmenés esetén fontos a folyadékpótlás, ezért a szokásosnál enyhébb főzetet készítsünk, tehát mintegy 10 g szárított levelet tegyünk 1 l forró vízbe. Természetesen a leveleket később szűrjük ki. Ebből a főzetből napi 1 l-t igyunk meg. Általában mondhatjuk, a diólevél-főzet, tea mindenféle emésztési zavar (és az ennek következtében fellépő étvágytalanság) esetén jól alkalmazható.


Az emésztés karbantartására 6 g diólevél sűrű főzetét ajánlják horvát gyógynövény-szakértők 12 g glicerinnel és 3 dl forralt vízzel elkeverni, és ebből a készítményből étkezések után és este egy-egy kávéskanállal kell bevenni.

Dr. Ladocsi Teréz bélhurut ellen diólevélből és más gyógynövényekből készült teakeveréket ajánl: Összekeverünk 5 g diólevelet, 5 g kutyabengekérget (Frangulae cortex), 10 g édesgyökeret (Liquiritae radix), 20 g édesköményt (Foeniculi fructus), 30 g orvosi ziliz gyökeret (Altheae radix) és 30 g lenmagot (Lini semen). A keverékből három teáskanállal kell tenni három csésze vízhez, és 5-10 percen át kell főzni, végül leszűrni. Reggel és este egy csésze meleg teát kell a főzetből inni.



Egy egyszerű diólevéltea-recept:

Apróra vágott száraz diólevélből 1 púpozott teáskanállal egy bögre (2,5 dl) forró vízhez öntünk, állni hagyjuk, leszűrjük, esetleg újra melegítjük. A legkülönbözőbb betegségek esetén egyaránt naponta legalább három csészényit igyunk.

Varró Aladár Béla gyógyszerész szerint 10-20 g diólevelet fél liter vízben főzzünk meg, és a szüredéket reggel, kávé helyett cukorral fogyasszuk. Vértisztító, emésztést előmozdító, féreghajtó hatása van. Gyomor- és bélelnyálkásodásnál és általában olyan betegségeknél, melynek oka a vér tisztátalanságában keresendő, kitűnő eredményeket érünk el - írja Varró úr.

Amerikai természetgyógyász enciklopédia szerint 2-3 g szárított diólevelet kell számítani 1 dl vízhez, és 15 percig kell főzni.

 Ugyanezt egy olasz természetgyógyász-ajánlás úgy fogalmazza meg, hogy 3 gramm száraz diólevelet 1 dl fehér borban 10 napig kell áztatni, és étkezés után egy kávéskanálnyi szükséges.

 Az ajánlások nem pontosan egyeznek, csak abban, hogy diólevelet kell használni.

Zsíros, korpás haj: Ahogy a diófa ügyel saját koronájának szépségére, úgy ápolja a te hajad és fejbőröd is egy kis diólevélből készített tea. Hajmosás után 2-3 dl teával öntözd meg a fejed, hagyd rajta pár percig mielőtt leöblítenéd. Ha nem mosod le, akkor a hajhagymákat táplálja és növekedésre ösztönzi őket.

Homlok-, arc- és orrüregek gyulladása: Ha gyötör az eldugult orr, vagy épp arcüreged fájlalod, az elkészített teából naponta 1-2-szer szívj fel az orron át és hagyd, hogy átmossa az üregeid. Torok és száj öblögetésére is használhatod, az ott levő kórokozókat és baktériumokat elpusztítja. A fájó részekre pedig dunsztkötést tehetsz egy teával átitatott törölközővel.

Fogínygyulladás, afta, szájban előforduló sebek: Főzz le 2dl teát és tartsd a hűtődben, egy kis üvegben. Minden fogmosás után öblítsd át a szájad.

Máj problémák, máj ciszta: Májunk a méregtelenítés nagy mestere, ezért mindenképp figyelj rá. A diólevélben található anyagoknak köszönhetően enyhíti a máj panaszokat, serkenti a méregtelenítést, emésztést. Komolyabb problémánál (ciszta) 6 héten keresztül kell inni a teát és minden este dunsztkötést helyezni a májra.

Hasmenés: A lényeg a könnyű diéta mellett, hogy a bélbolyhokat kell rendbe tenned, ehhez remek segítőtárs lehet a diólevél tea.

 Ciszta, mióma a petefészken: Természetesen ez egy komoly probléma, ezért nagyobb odafigyelést igényel. Készíts fél liter teát melyből 2 decit ivásra használj, a maradékot pedig hüvelyirrigálásra. Éjszakára készíts borogatást a hasadra! Hüvelygomba és folyás esetén is sokat segít az irrigálás.

Lábizzadás, körömgyulladás, lábgomba: Viszket a lábad, vagy begyulladt a körmöd? Nincs más teendőd, mint naponta fél órát áztatod a teában a lábad, vagy naponta többször átmosod vele a problémás területeket.



Látásra: Ha már látásunk nem elég éles, akkor is segítségül hívhatjuk ezt a kiváló gyógynövényt. 2 dl forró vízzel egy csapott evőkanál diólevelet leöntünk, 10 percig állni hagyjuk, majd vattát mártunk bele és ezt a gyengén látó szemre helyezzük naponta tíz percre. Néhány hónap után azt vesszük észre, hogy látásunk élesedik. Zöldhályog esetén egy éven keresztül ajánlott naponta elvégezni.

 Vércukorszint beállításánál is eredményesen alkalmazható. Ekkor egy csésze forró vízhez 2 kávéskanál szárított diólevél ajánlott, majd egy óra állás után kell leszűrni és fogyasztani, naponta négy alkalommal fél csészével.


Diólevél-tea az emésztőrendszeri betegségekre

 A diólevél-tea gyomor- és bélbetegségek kezelésére, hasmenés és székrekedés ellen egyaránt jó. Tehát az emésztési zavarokra. Általában rendbe teszi a rendellenes gyomor- és bélműködést. Ha az embernek nincs rendben a gyomra, elmegy az étvágya. Viszont ha diólevél-kúrát alkalmaz, az eredmény gyorsan jelentkezik, megjön az étvágy is. Ezen alapul az a népi megfigyelés, hogy a diólevél-teának étvágyjavító hatása van. Tehát ha valakinek nincs étvágya, igyon nyugodtan diólevél-teát, és az esetleg nem is tudatosult emésztőrendszeri problémái természetes úton szűnnek meg.

Röviden ezt úgy foglalják össze, hogy erősíti, kondícionálja a gyomrot.

A németek szerint köszvény ellen is jó a dióbél fogyasztása, mert purinmentes. És a vesének is jó, mert klórmentes.

Csökkenti a koleszterinszintet, gátolja a vérrögképződést, javítja az érfalak rugalmasságát, jelentős mennyiségű omega-3 zsírsav és E-vitamin található benne.

Ha tetszett, akkor nyomj egy like-t 


Forrás itt található: