2017. november 17., péntek

CSIRKEMELL ŐZGERINCBEN RECEPT



Ajánld ismerőseidnek! 





Hozzávalók:
80 dkg csirkemell
20 dkg bacon szalonna
15 dkg reszelt sajt

bors
petrezselyem ízlés szerint
4 evőkanál tejföl
3 evőkanál liszt
2 tojás


Elkészítése:
A húst vágjuk apró kockára, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk állni egy kicsit. 3 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A felkockázott húst adjuk hozzá a sajtos-tejfölös masszához .  Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. 


A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat.
Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 40 perc alatt süssük készre. Egy sütőpapíros tepsire helyezve süssük, hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne folyjon a sütőbe. Amikor megsült kifordítjuk a formából ( megszórjuk reszelt sajttal) a sütőpapíros tepsire és addig pirítjuk míg a szalonna nem kap egy kis színt és a sajt el nem olvad rajta.
Kicsit hűtjük, majd szeleteljük.





Ha tetszett, akkor nyomj egy like-t 


Forrás itt található: